HAMILTON    A BEFUTÓ

  • Átlag feletti, stabil hozamok jellemzik
  • Korai érés, korai betakarítás
  • Fagytűrése kiemelkedő

Frakcionált, kiemelkedő méretazonosságú vetőmag.
Rovarölő szerrel csávázott vetőmag.

A HAMILTON a kelet-európai régió kihívásaira fejlesztett, korai éréscsoportba tartozó hibrid. Őszi fejlődése kiváló, gyorsan lombosodik, és kései vetés esetén is képes a tél előtt szükséges állomány kialakítására. A rendelkezésre álló teret az egyes növények kitöltik, az esetleges vetési hibákat jól kompenzálja az ősz folyamán. Fagytűrése kimagasló, tavasszal gyorsan regenerálódik, virágzása egyöntetű. Magasra növő hibrid, kifejezetten jó állóképességgel.

A HAMILTON esetében javasoljuk az optimális időben történő vetést. Fontos, hogy az őszi regulátoros kezeléssel elősegítsük az állomány tél előtti megfelelő fejlettségének kialakítását, korai vetés esetén annak megtartását. A hibrid optimális tőszámának eléréséhez négyzetméterenként 30–50 növény szükséges.

Magyarországon 2016-ban kapott állami elismerést. A NÉBIH fajtakísérleteiben stabil hozamokkal teljesítménye magasan a sztenderd hibrideké felett volt. Kimagasló fagytűrését igazolja, hogy mind a lengyelországi, mind a hazai (NÉBIH) hivatalos kísérletek télállósági vizsgálataiban rendkívül jó eredményekkel szerepelt.

  

Hozam/Piaci teljesítmény

magtermés
alacsony/korai         magas/kiváló
olajtartalom
alacsony/korai         magas/kiváló
 

Termésbiztonság

szárazságtűrés
alacsony/korai         magas/kiváló
kezdeti fejlődés erőssége
alacsony/korai         magas/kiváló
télállóság
alacsony/korai         magas/kiváló
állóképesség
alacsony/korai         magas/kiváló
regenerálódó képesség
alacsony/korai         magas/kiváló
betegség-ellenállóság
alacsony/korai         magas/kiváló
 
könnyű, laza talajok
alacsony/korai         magas/kiváló
jó talajok
alacsony/korai         magas/kiváló
nehéz, problémás talajok
alacsony/korai         magas/kiváló
 

Állományjellemzők

korai vethetőség
alacsony/korai         magas/kiváló
késői vethetőség
alacsony/korai         magas/kiváló
mulcs vethetőség
alacsony/korai         magas/kiváló
extenzív technológia tűrés
alacsony/korai         magas/kiváló
korai érés
alacsony/korai         magas/kiváló
késői érés
alacsony/korai         magas/kiváló
betakaríthatóság
alacsony/korai         magas/kiváló
     

A HAMILTON teljesítménye üzemi körülmények között (MKK, 2019.)


Káposztarepce kisparcellás fajta-összehasonlító kísérleti eredmények átlaga (NÉBIH, 2015-17)


HAMILTON fajtajellemzők


A HAMILTON teljesítménye üzemi körülmények között (MKK 2018)