log

Késői repcevetés – na de meddig?

A hibridrepcék egyik nagy előnye a fajtákkal szemben, hogy megjelenésükkel lehetővé váltak a későbbi vagy kimondottan megkésett vetésidők. De hogy meddig tolható ki ez a vetésidő, arról keveset olvasunk.

Tapasztalati úton sok történet kel szárnyra, hogy „amit novemberben vetettek el, még az is milyen jót termett tavaly”. De mi az az időpont, ami után már nem javasolt a repce vetése? Erre keressük a választ rövid összefoglalónkban, melynek alapját a repce élettana adja.

  • A repce homogén keléséhez minimum 4 mm, de ideális esetben inkább 10 mm eső szükséges.
  • A repce őszi fejlődésében a 8-8-8 aranyszabály van érvényben. Az állomány növényeinek rendelkeznie kell a tél beállta előtt:
    • 8 (min 6) kifejlett levéllel
    • 8 mm gyökérnyak átmérővel (minimum)
    • 8 cm gyökérhosszal minimum, a vegetációs nyugalom elérte előtt.

Mit jelent a tél beállta biológiai szempontból (mert nem azt, amikor leesik az első hó, mert olyan nincs már manapság)? Az az időpont, amikor leáll a növények fejlődése. A repce +5°C felett képes fejlődni, ez alatt a hőmérséklet alatt fejlődése leáll és nyugalmi fázisba vonul.

  • A repce keléséhez a csapadékon túl 90 nap°C is szükségeltetik (ami a napi átlaghőmérsékletekből adódik össze). A továbbiakban pedig minden egyes levél kineveléséhez 70 nap°C szükséges.

Tehát egy ideális 8 leveles állapot eléréséhez 650 nap°C szükséges!

Például:

Ha a vegetációs időszak vége december 1.
És a napi átlaghőmérséklet 12 °C,
És a cél 8 levél/növény,
Akkor 650 nap°C/12°C = 54 nap vetéstől a 8 leveles állapotig.
Tehát december 1. – 54 nap = október 6-8.

Ha viszont az adott területen és térségben a vegetáció nem érte el az utóbbi 5 évben az 550 nap°C-t (a repce vetésétől kezdődően a vegetációs nyugalmi fázisig), a területen ne merjük nyugodt szívvel ajánlani a késői vetést, mert az még egy vigorusabb hibrid esetében is kockázatos lehet.

Jelenleg a RAPOOL Hungária portfóliójából nyugodtan ajánljuk megkésett vetésekhez a SHERPA, SHREK, DALTON, VERITAS CL hibrideket. Alkalmas lehet még a MERCEDES és a PHOENIX CL is, de a kimondottan kései (szeptember vége, akár októberre átcsúszó) vetéseknél inkább az elsőként felsorolt hibridek közül válasszunk!

A megkésett vetésidők esetében MINDENKÉPPEN meg kell emelni a hektáronkénti vetésnormát! Ajánlott minimum 450.000 csíra/ha, nagyon késői vetések esetében 500.000 csíra/ha, még azoknak a hibrideknek az esetében is, amiket normál vetésidőben alacsonyabb vetésnormával (380 ezer-400 ezer) ajánlunk!

 

A harmadik fontos tényező a talajtípus, a nehezen átmelegedő, erősen kötött, agyagos talajokon még akkor is sikertelen lehet a késői vetés, ha amúgy a napi hő összegekkel nincs gond és a hibrid kellően erősen fejlődik ősszel.

Mivel támogathatjuk a későn elvetett repcénket?

Ebben az esetben kiemelt fontosságú, hogy a vetésidő környékén a növény rendelkezésére álljon jól felvehető formában Nitrogén! A kén utánpótlása is kiemelt fontosságú a késői vetéseknél.
Mikroelemek tekintetében kiemelten fontos a bór és cink (amely megerősíti a gyökérnyakat és növeli a gyökér vitalitását). Megtérülő befektetés a használatuk! Ajánlott 6 leveles állapotban 150 g bór hatóanyag kijuttatása és valamilyen emelt cinktartalmú készítmény adagolása!

Kiemelten figyeljünk ezeken a területeken a gyomkonkurencia kiiktatására is, és ne hagyjuk ki az gyomirtást, legyünk figyelemmel az állományban kelő egyszikűek irtására is! A későn elvetett repcétől semmi nem vonhatja el a vizet és a tápanyagokat!

A kártevő rovarokra is ügyelnünk kell! Bár rendszerint csökken a hőmérséklet október elejétől, elhúzódó rajzásokkal találkozhatunk. A kártevők előszeretettel áramlanak át a kelő félben lévő repce táblákra a már kifejlett repce területekről. A fiatal kis repce növények kémiai jelei nagyon intenzíven hatnak a legtöbb repcén károsító rovarra. Így a későn elvetett repce területek rovarvédelmére akkor is kiemelt figyelmet kell fordítani, ha az idősebb állományokban már nem látunk problémát! A fertőzöttség mértéke táblánként eltérő lehet! Túl nagy kártétel esetén a rovarölő szerek használatán kívül mindenképpen használjunk kondicionáló készítményeket is (melyek hektár költsége elhanyagolható a hasznukhoz képest), amik támogatják a repce fejlődését és segítenek csökkenteni nem csak a kártétel, hanem a permetezés okozta stresszt is a növényen belül.